Reklámpszichológus


Gyerekkorom kedvenc meséje volt: “Szilvát szemétért!” Volt benne egy öreg bácsi, aki szekerével járta a falvakat, és a szemétért cserébe ugyanannyi súlyú szilvát adott. Mígnem egyszer egy menyecske pironkodva csak egy zsebkendőnyi szemetet hozott, mondván, hogy csak annyit talált otthon. No, – ő ugyan kevés szilvát kapott, viszont a fiának ezt a leányzót szemelte ki feleségnek. Tudom, hogy itt minden analógia sántít. A valósághoz képest semmi semmivel nem stimmel. De akkor miért van az, hogy Andreáról mégis mindig ez a mese jut eszembe? Talán mert ő is olyan szerény, mint ez a lány, miközben sokunknál is többet tesz egy szebb, tisztább világért?