Mikor először megláttam ezt a rajzot, pont arról panaszkodtam valakinek, hogy még a felnőttek után is ki kell szednem a PET palackokat a szemétből. Eszembe jutott, ahogy a nagyszünetekben végigszáguldok a folyosón, és gyorsan, egy- két gyerek segítségével összekapkodjuk az üdítős flakonokat az osztályokban, vagy a folyosón. Akkor azt gondoltam, ez a kép rólam készült.
Másnap reggel megnéztem, és azt mondtam, hogy nem, ez nem én vagyok! Én nem mosolygok, mikor mások után szedem a szemetet.
Megmutattam a gyerekeknek az iskolában, és jöttek a kérdések:
– Miért csak egy lába van?
– Ezt fogjuk lemásolni?
– Valaki eldobálta az üvegeket?
– Bibircsók van az orrán, de rendes boszorkánynak látszik!
– Miért mosolyog?
– Ez egy mese?
Igen! Ez egy aranyos, könnyed vidám mese, ahol a főszereplő nem vár senkit fehér lovon, hogy megmentse, és nem izzad halálra, hogy megvívja az igazát a hétfejű sárkánnyal. Jót tesz, és vele együtt örülünk. De ahogy mondani szokták, az igazán jó dolgokat nem kell magyarázni.
Füster Gáborné
biológia – földrajzszakos tanár